Történetek |
Meg kellene fordulnom, mert szénné égek! - gondolta Éva és felült. A késő délelőtti nap már rettentően égette testét. Körülnézett és látta, hogy a meztelenül napozóknak elkerített kicsiny kis területen megfogyatkoztak a nap szerelmesei. - Nem csoda. - gondolta, hisz ilyenkor napozni szinte már önkínzás. Felállt és begyalogolt a tenger hűsítő hullámai közé. Érezte bőrén a kellemesen hűs simogatást, s egyre beljebb úszott a parttól. Mély lélegzetet vett és alábukott, hogy a pár méterrel mélyebben lévő hidegebb vízréteget is elérje. Prüszkölve bukott fel, most már egy picit fázott is. Mellbimbói megkeményedtek a hirtelen jött hidegtől, s ő újra a part felé vette az irányt. Lassú tempóban úszott ki, gyakorlatilag hagyta, hogy a sós víz felhajtóerejére hagyatkozva a hullámok vessék a partra. Élvezte a tengert. Amint kibotorkált mezítláb a kavicsos partra felkapta törölközőjét és a sós cseppeket letörölte testéről. Hanyatt feküdt a lepedővel letakart gyékényen és lehunyt szemmel fogadta a nap melegét. Pár perc elteltével a naptej után nyúlt és felült. Miközben tenyerébe nyomott a nap melegétől átforrósodott naptejből körülnézett, s meglepve tapasztalta, hogy rajta kívül csak négy-öt kitartó napozó maradt. - Mindjárt dél van. - gondolta miközben hasát elkezdte alaposan bekenni. Mellbimbói még mindig előremeredtek, s ő gyengéden kezdte szétkenni a krémet rajtuk. Amint hozzájuk ért egy apró kis „áramütést” érzett. Önkéntelenül is a tegnap estére gondolt, amikor a hotelszoba televízióján megtalálta az „éjszakai csatornát”. Csak egy pillanatra nézete, és most nem is értette, hogy miért ragadta meg az a pár másodperces látvány, hiszen tegnap este semmilyen reakciót nem váltott ki belőle, lekapcsolta a készüléket és fáradtan álomba zuhant. Ellenben most szinte beleégett a látvány gondolataiba. A vonagló test, a kéjsóvár homályos tekintet, a vágy. Azon kapta magát, hogy még mindig melleit simogatja, bár a krémet jószerével bőre teljesen felitta. - Úr Isten! - ijedt meg, s körülnézett. - Megköveznek, ha valaki észre vesz. - mormogta maga elé, s újra a flakonért nyúlt. Combjait kezdte bekenni, s újra körülnézett, hogy látja-e valaki. Senki sem figyelt rá, s óvatosan, mintha a naptej gondos elkenésével foglalkozna megérintette teljesen csupasz punciját. Egy hihetetlen finom bizsergés futott végig a testén miközben középső ujjával megtalálta apró csiklóját. Talán csak egy századmásodpercig tartott, de érezte, hogy a kis „fenevad” megindult gondolataiban. Hanyatt feküdt, s megpróbálta gondolatait elhessegetni, de a tenger felől fel-feltámadó szellő éreztette vele, hogy puncija „sírva könyörög”. Hosszú percek teltek el. Égette a nap egyébként is feltüzelt testét és egyszerűen nem tudott úrrá lenni gondolatain. Hasra fordult és felkönyökölt. - Hát ez nem igaz! - korholta magát és megpróbált a testét nyomó öklömnyi kavicsok dacára kényelmesen elhelyezkedni. Ahogy óvatosan fészkelődött egy a gyékény alatt heverő nagyobb kő egyszer csak elmozdult, és cinkosan „megérintette” borsószemnyire duzzadt csiklóját. Felsóhajtott. Napszemüvegén keresztül körülnézett, s látva, hogy figyelő szemek nem zavarják, csípőjét óvatosan megmozdította. A jóleső érzéstől azonnal megjelent a homlokán egy izzadságcsepp és végigfutott kipirult arcán. Szinte megrészegült. A tegnap este látott jelenet lebegett szemei előtt és azon kapta magát, hogy csípőjével önkéntelenül, apró, alig látható köröket rajzol a gyékényre. Szégyellni kezdte magát. Szégyellte, hogy ennyire nem tud úrrá lenni érzésein. Vett egy mély lélegzetet és csomagolni kezdett. Magára kapta fehér, bő szoknyáját, felvette a bikini felső részét és a strandszatyorba kezdte pakolni a partra hozott cuccokat. - Neked teljesen elment az eszed! - szidta magát, és elkezdte felcsavarni a lepedővel együtt gyékényét. A gyékény alatti apróbb kavicsok még sejtetni vélték testének vonalait, s ágyéka magasságában észrevette a kis „szemtelent”. Kézbe vette, méregette, s arcán kaján, de mérges vigyorral a kavicsdarabot is – talán büntetésként - a táskába dobta. - Na menjünk! - nógatta magát és a hűs szobára gondolva megindult a szálloda felé. Már majdnem dél volt és a kis mediterrán városka utcáin a tomboló hőség miatt csak pár mindenre elszánt turista vonszolta magát, valószínűleg éttermet keresve. A szálloda jó húszperces sétára volt a városka parttól induló sétálóutcájának végén, de inkább úgy döntött, hogy az árnyékot adó, apró, szűk kis sikátorokat választja. A város e részét még úgysem látta, s kíváncsian vágott neki az első kis utcácskának. Ráérősen sétált és nézegette a kis üzletek kirakatait, hátha talál valami apró ajándékot édesanyjának. Egy az utcán elhelyezett vitrinben megpillantott egy karkötőt és felcsillantak szemei: - Hopp, az pont jó lesz Anyunak! - és a vitrinen nyíllal jelzett kapualj felé vette az irányt. Szűk kis folyosón keresztül jutott be az épület belső udvarára, de az ékszerüzletet zárva találta. - Hát persze! Szieszta van. - gondolta, és végignézett a kis udvaron. Az ékszerbolttal szemben egy apró kis bejáratot fedezett fel, amin meglepetésére ott lógott a nyitva tartást jelző „OPEN” felirat. Első ránézésre nem tűnhetett fel senkinek, hogy milyen üzlet lehet, így Éva is – ékszerboltot keresve – benyitott az ajtón. Másodpercek teltek el, mire megszokta szeme a félhomályt és először egy magas, karcsú lányt pillantott meg egy pult mögött. A lány kedvesen köszönt, Éva pedig mosolyogva bólintott felé. Körülnézett és meglepetésében összerezzent. Egy szexshop volt. Elvörösödve nézett újra a lányra aki angolul kérdezte: - Segíthetek? - Kösz, csak körülnézek! - válaszolta automatikusan , és mustrálni kezdte a polcokat. - Már csak ez hiányzott! - morgott kínosan magában. Lépkedett a polcok közötti szűk, apró folyosókon és körülnézve egy picit megnyugodva tapasztalta, hogy vásárlóként egyedül van. Most már kíváncsian, de még mindig meglepetten kezdett nézelődni. A lány, mintha ott sem lenne, csendben olvasott a pultnál. Az újságoknál állt és az egyik címlapon azt a lányt vette észre, aki a tegnap esti jelenet szereplője volt. Felvette és belelapozott az újságba. A képeken a filmen látott lány maszturbált, és Évának újra az éjszakai film részlete töltötte meg gondolatait. - Szép lány, ugye? - hallotta a kérdést maga mögött és meglepve összerezzent. Az eladó állt mögötte és mosolygott. - Igen, szép! - hebegte, és gyorsan becsukta a lapot, majd zavartan a szemközti polchoz lépett. A falra akasztott, nyitott szekrényben dildók sorakoztak. Hogy oldja a benne dúló feszültséget és zavarát a hozzá legközelebbit kézbe vette, de olyan esetlennek érezte magát, hogy legszívesebben kifutott volna a boltból. - Mind ilyenek vagyunk ám! - nevetett fel a lány. Éva hálásan nézett a mosolygó lányra és visszatette a polcra a játékszert. - Egyébként nekem is ilyen van, csak ajánlani tudom. - mondta a lány és megértést színlelve mosolygott Évára. - Akkor ezt viszem! - vágta rá, de amikor kimondta, már abban a pillanatban megbánta, hogy ilyen liba módjára viselkedik. A lány bólintott és az alsó polcról elővett egy csomagolt „példányt”, majd megindult a pult felé. Éva követte és a táskájában a pénztárcája után kutatott. A lány egy sötét, felirat nélküli táskába tette a dobozt, majd a pénztárgéphez lépett és beütötte az összeget. A pultra tette a nyugtát Éva felé fordítva a számokat. Éva először meglepődött az összegen, s kicsit mérges is volt magára, hogy nem fordult ki azonnal az üzletből. - Ennyiért férfit is kapok! - gondolta, de mosolyt erőltetve magára kifizette. - Az újság ajándék. - mondta a lány, és Éva csak most vette észre, hogy a lapot ott szorongatja baljában. - Köszönöm! - és kisietett az üzletből. A boltajtó előtt vett egy mély lélegzetet, és megkönnyebbülten sietett ki az udvarból. Perceken belül a szállodához ért. A portás mosolyogva köszöntötte, és kérés nélkül nyújtotta a szobakulcsot. Éva alig várta már a hűs, légkondicionált szoba magányát. Ledobta az ágyra táskáit és azonnal a fürdő felé vette az irányt, vágyott egy frissítő zuhanyra. A fürdőből dideregve lépett ki, mert utoljára már szinte jéghideg vízzel verette testét. Fázott alatta, de mégis jól esett. Megtörölközött a szobában, majd a testápolóért nyúlt. Bőre szinte kiáltott a nyugtató krémért és alaposan tetőtől talpig bekente napról-napra barnább testét. A testápoló szinte azonnal beszívódott a naptól szárított bőrébe és Éva fáradtan az ágyra vetette magát. Hasra fordult, és pár perccel később elaludt. A hátán feküdt, jobb keze a hasán nyugodott mikor felébredt. Nyújtózott egyet, majd lassan kinyitotta szemét. A szobában a majdnem teljesen leengedett redőny miatt félhomály volt, és a réseken beszűrődő meleg napsugarak kellemesen csiklandozták testét. Órájára pillantott, délután öt óra volt. Felült, majd hátát nekivetette az ágy támlájának. - Szieszta. - mosolyodott el és körülnézett. A franciaágy másik felén még ott voltak táskái és a boltban kapott szatyorból kilátszott az ajándék újság. Kivette és fellapozta. - Tényleg szép ez a lány! - gondolta mikor a lap végére ért, s az ölébe ejtette az újságot. Újra a filmrészlet jutott eszébe és egy cseppet sem bánta, hogy teste kezdett erőteljesebben reagálni a látottakra. Felállt, és a minibárhoz lépett. Miközben leguggolva kivett egy ásványvizet a hűtőből az ágy melletti tükrös szekrényre tévedt tekintete és saját meztelen testét nézve, elképzelte a magát a filmbéli jelenetben. Kortyolt a hűs vízből, leült a tükörrel szemben a szőnyegre és az ágyról levette a fekete táskát. Kivette a dobozt, kibontotta és kezébe vette a műpéniszt. - Szia! - köszöntötte nevetve, majd tovább kutatott a dobozban. A tartozékként járó elemeket a helyükre tette s a kapcsolóval ellenőrizte a „drágaság” készenlétét. A doboz még tartalmazott síkosítót, illetve egy tapadókorongot, melyet egyszerűen rá lehetett csatlakoztatni a „szerszámra”. Maga mellé tette őket, s a tükörrel szemezve újra szájához emelte az ásványvízzel teli üveget. Ivott, majd nagyon lassan a nyakára öntött egy keveset. A hideg víz végigfutott mellei között, s mire elérte a kis patak ölét, már nem volt kellemetlenül hideg. Mellbimbói a hirtelen végigfutó hidegtől megkeményedtek, s miután az üveget az ágy mellé tette, lehunyt szemmel érintette meg őket. Óvatosan, odaadással kényeztette a meredező, apró kis halmocskákat, és mellkasa a szaporább légzéstől egyre gyorsabban emelkedett és süllyedt. Az imént kilöttyentett víz apró kis foltot hagyott a puha szőnyegen és Ő ezen a hűsítő folton ült. Felhúzta kicsit térdeit, s mikor kinyitotta szemeit kinyílt rózsáját pillantotta meg. Szeretettel nyúlt le hozzá, és ujjbegyeivel körözni kezdett még megbúvó csiklója fölött. Lassan nyitotta szét szeméremajkait, és érezte, hogy kezdi elönteni teljesen a forróság. Ujjai egyre erőteljesebben, egyre erőszakosabban siklottak babszemén, s csípője meg-megemelkedett a testében szétáradó gyönyörtől. Hipnotizáltan nézte magát a tükörben, ahogy alig hallható sóhajok között gyorsan siklottak ujjai barlangja bejáratán. Fejét hátrahajtotta, gerince megfeszült s csípőjét megemelve tört rá a hangtalan orgazmus. Lehajtott fejjel ült a tükör előtt, s keze még mindig lüktető punciját nyugtatta. Hosszú percek teltek el, mikor kinyitotta szemeit. Felült az ágy szélére és még mindig a gyönyörtől kipirult arccal hanyattdőlt az ágyon. A lány jutott eszébe a filmből újra, s punciján nyugvó kezének ujjai lassan újra megmozdultak. Felült, feltette a „drágaságot” maga mellé és a síkosítóért nyúlt. Kinyitotta és ő sem tudta miért, de az orrához emelte, hogy megszagolja. Nem volt illata. Jobb kezének három ujjbegyére nyomott egy kis halmot, majd lábait még mindig a szőnyegen tartava hátára feküdt. Bal kezével széthúzta puncija ajkait, majd a krémet egyenesen barlangja bejáratához nyomta, úgy, hogy a lehető legtöbbet magába zárjon. Mindet magába helyezte és újra a krém után nyúlt. Az előbbinél is többet nyomott ujjaira és ezt az adagot is egyre forróbb pinusába zárta. Összezárta combjait és az ujjain maradt krémmel sötétrózsaszín mellbimbóit kente be. Fejét megemelte és finoman ráfújt a krémtől csillogó bimbókra felváltva, többször, mire azok újra megkeményedve követelték a simogatást. Engedett a kérésnek és mindkét kezével melleit kezdte finoman, de erőteljesen masszírozni. Barlangjában testének melegétől folyósabbá vált a krém és érezte, hogy ha szétnyitja lábait, csermelyként fog feltörni belőle a megolvadt krém és újból megindult nedveinek édes elegye. Felült és lassan szétnyitotta lábait. Lüktetve, ölének apró rezdüléseikor tört ki belőle az édes nedű. Olyan volt, mint egy fortyogó, kitörni készülő vulkán. Ujjaival simogatni kezdte magát úgy, hogy a maradék ne tudjon kibuggyanni belőle, s most már halk nyögései kísérete mellett kényeztette újra bejáratát. Szabad kezével a dildóért nyúlt és követelődzve engedett neki utat. Halk sikoly kíséretében csúsztatta magába és a hirtelen mindent kitöltő örömtől hátra vetette magát. Lábait felhúzta az ágy szélére, hogy a lehető legtöbbet érezhessen magában a falloszból és óvatosan körkörösen mozgatni kezdte magában. Csípője mozgásával kereste azt a pontot, amit, ha megérint a kéjrúd, földöntúli örömöt okoz magának. És végre megtalálta. A rúd feje pihent a ponton és Éva ekkor szabad kezével életre keltette a kis jószágot. Szinte azonnal felsikított, és lábaival a magasba emelte csípőjét. Annyira a kéj uralta már minden mozdulatát, hogy a külvilágot egyszerűen kizárta magából. Érezte, hogy ezt nem bírja sokáig, érezte, hogy a gyönyör fékevesztett csikóként kezd száguldani a teljes beteljesülés felé, de Ő még nem akarta, hogy vége legyen. Elvette a rudat a G-pontról és lassan szeretkezni kezdett az izgő-mozgó aprósággal. Egyre lassabban játszott magával, majd megállt és tűzforró öléből kivette játékszerét. A filmbéli lány jutott újra eszébe. Puncija erőszakosan követelte az érintést, de Ő a minibárhoz lépett és a kis fagyasztóból egy jégkockát vett ki. A hűs jéggel mellbimbóin kezdett táncolni míg az ágyhoz ért, s most újra az ágy mellé, a tükörrel szemben ült le felhúzott térdekkel. A jeget pillanatokra a szájába vette, s úgy mint a filmen, lassan babszemnyi csiklójához érintette. Az érzéstől egyszerűen összerándult. Égette, de mégis hűs volt. Újra, majd újra megérintette a jégdarabbal csiklóját, s mikor az érzés már egy cseppet sem volt égető, barlangjába engedte lassan a fagyott vízdarabot. Őrült érzés kerítette hatalmába, érezte ahogy hirtelen olvadni kezd a jég, erezte, hogy hüvelye először összerándul a hirtelen jött hidegtől, majd a gyors olvadással egyidejűleg újra követeli a kéjt, s közben észre sem vette, hogy nyüszít az örömtől. Feltérdelt és rárakta a hímtagra a tapadókorongot. Hátat fordított a tükörrel borított szekrénynek, négykézlábra helyezkedett és újra szeretkezni kezdett a műanyag kéjrúddal. Fejét a szőnyegre tette, csípőjét kitolta a magasba és kezével hátulról tolta egyre mélyebbre, egyre gyorsabban magába új szerzeményét. Mindig így szerette a legjobban, ekkor jutott fel a csúcsok csúcsára, s most is hörgött a kéjtől. - Mint a kutyákat... - nyögte hangosan, és fenekét nekitolta a szekrénynek. Hallotta amint a tapadókorong alól halk szisszenéssel távozik a levegő, és a sima felületre tökéletesen, szinte eltávolíthatatlanul odatapad a fallosz. Megállt egy pillanatra. Felkönyökölt, de érezte, hogy már nem bírja sokáig. Nem mozdult, de mégis ütemesen, ahogy a levegőt kapkodta édeses nyögések törtek fel belőle. Fejét lehajtotta úgy, hogy a tükörben látta forró punciját, látta csillogni combjain kéjnedvét és látta a vastag műtagot, ahogy kitölti. A látványtól megrészegült és lassan mozogni kezdett előre-hátra. Figyelte, ahogy ki-be jár benne a műfütyi, érezte a rúdon kiképzett apró dudorok simogatását hüvelyfalán és a látvánnyal párosuló érzés teljesen hatalmába kerítette. Hátranyúlt lábai között és bekapcsolta a szerkezetet. Ez már több volt, mint amit tiszta tudattal el tudott viselni. Nyüszítve mozgott, nézte magát és fokozta a tempót. Feltápászkodott kezeire és testét előre-hátra ringatta egyre gyorsabban, most már követelve a beteljesülést. Fenekét a tükörnek nyomva, a rudat szinte teljesen magába rejtve tört rá a mindent elsöprő, gerincéig hatoló gyönyör. Nyögött, aprókat sikított, levegőért kapkodott és fenekét le-fel mozgatva élvezte az orgazmus utolsó pillanatait. Óvatosan előremászott, hogy a még mindig rakoncátlankodó műanyag rúd kicsúszhasson barlangjából és a földre rogyott. Minden ereje elszállt, térdeit a melléhez húzta és csak nyögni tudott. Talán tíz perc is eltelt, mire újra gondolkozni tudott, mire az édes őrület határáról visszatért a valóságba. Felült s a még mindig mocorgó tagra nézett. - Szieszta, mi? - mosolyodott el, lekapcsolta a kissé morbid látványt nyújtó tekerődző „drágaságot”, felállt és a zuhanyzóba lépett.
Közel tíz éve voltam házas egy olyan nővel, akivel a féfiak általában csak a fantáziájukban találkoznak. Ez a tíz év olyan szerelmi kalandokkal volt telitűzdelve, amitől mások csak sápadoztak. Joy mindig is szabad elvű volt, de mennyei testének köszönhetően, ezt könnyen el tudtam nézni neki. Házasságunk első öt évében szexuálisan minden tekintetben felfedeztük egymást. Nem tudtam elképzelni, hogyan tehetnénk még gazdagabbá életünket.Azt hiszem én szekáltam, hogy keféljen más férfiakkal is. Miközben szeretkeztünk, folyamatason arról beszéltem neki, hogy mennyire le akarok szopni egy olyan férfit, aki épp akkor húzta ki belőle a szerszámát. Néha már a gondolattól is a csúcsra jutottam. Szóval el tudod képzelni a megdöbbenésemet, mikor egy nap arra érkeztem haza, hogy élénken a szomszédokkal történt kalandját meséli nekem! Kizárta magát a lakásból, mikor kiment a levelekért. Mindössze egy bugyi volt rajta és egy strandra való pongyola. Darren, a közvetlen szomszéd kapva kapott az alkalmon, és beinvitálta őt a lakásába.( Mondván, hogy ott megvárhatja, míg a lakatos kijön és kinyitja az ajtót.) A dolgok követték egymást, aztán Joy azon kapta magát, hogy egy 8 inch hosszú szörnyeteg döngöli őt. Namost, a feleségem nagyon nehezen nyugszik le, ha egyszer beindul. Darren már teljesen ki volt facsarva, de Joy még több akcióért könyörgött, így kénytelen volt áthívni négy barátját. A feleségem utólag azt mondta, hogy soha nem érezte még magát ennyire fickósnak. Meg azt,hogy ez volt az első alkalom, hogy egyszerre több férfival volt( de a hangjából ítélve nem is az utolsó). Egyiket a másik után kapta el, aztán mind az ötöt egyszerre. A legnagyobb, legvaskosabb farok a pinájában, a második legnagyobb a seggében, egy-egy a kezeiben, és a legkisebb a szájában. Azt mondta csak tizenöt percig tartott, de óráknak érezte. Miközben mindezt elmesélte, szégyenlősen a cipőimet bámulta. Mikor befejezte felnézett, és észrevette a kidudorodást a nadrágomon. Csintalanul elmosolyodott, majd azonnal magára öltötte az uralkodó szerepet. Azt mondta, azon az éjjelen a szolgája leszek. Előpakolta azt a speciális felszerelést, amit annak idején neki vettem. Elkészíttette velem a fürdőjét, kiborotválta punciját és bőkezűen bekente csodás testét a legkülönfélébb olajokkal. Nem tudtam mit forgat a fejében, de azt igen, hogy valakit kezelésbe fog venni. Eltünt a lakásunkból egy puszta köntösbe öltözve, majd egy pillanattal később hallottam, ahogy Darren ajtaja becsapódik. Fél óra múlva átviharzott a bejárati ajtón és az ágy mellett térdelve talált rám ott, ahol utasítása szerint maradnom kellett. „Buli van,"- mondta Joy. „Ez a csúnya Darren nem tud várni. Van egy ajándéka a számodra." Elnyúlt az ágyon, széttárva frissen baszott pináját. Tudtam, hogy mit vár tőlem. A szomszéd farkától nedvedző tüzes lyuk látványától igazán beindultam. Olyan erősen szoptam, hogy majdnem kiforgattam feleségemet önmagából. „Csillapodj, fiú. Van még több is ott, ahonnan ez jött."- mondta, nyilvánvalóan megelégedve önmagával. Egyre inkább nyugtalanított mit hoz még az éjszaka. Nem volt rajta más csak egy fekete csipke melltartó, egy „gyere és tégy magadévá" típusú harisnya, egy harisnyakötő, és egy puncinál kivágott bugyi, ami végtelenül felizgatott. Ujjaimat a nyílásába helyezte. „Na, hogy ízlik?"- kérdezte, ujjaimat a számba téve. „Csak egy kis előzetes, abból ami rád vár."- viccelődött. Nyolc órakor bekötötte a szemeimet. Alkalmasint tudatva velem, hogy lesz alkalmam használni a nyelvemet ezen az éjszakán. Mikor csöngettek, közel voltam az ájuláshoz; rossz előérzeteim voltak azzal kapcsolatban, hogy mit tartogat a számomra. A hangokból ítélve úgy tűnt, mintha az egész szomszédság a nappalinkban lenne! Összekoccanó poharak, és szexuális nyögések hangja szállt a levegőben. Egy idő után Joy visszatért a hálószobába és szájon csókolt. Az nem kifejezés hogy megdöbbentem, mikor csókolózás közben egy nagy adag geci folyt át a számba. „Látod mit hoztak neked a vendégeink? Mondtam neked, hogy van még több is." Megmarkolta merevedő hímvesszőmet. „Látod, kedvesem, Darren milyen jó kis önmegtartóztató partit rendezett? Minden vendég egy egész hónapig önmegtartóztató életet élt." Ismét elhagyta a szobát, de ezúttal egy csapat férfi kíséretében tért vissza. Odasétált hozzám, és levette a kendőt a szememről. „Szeretném bemutatni nektek házigazdátokat."- mondta. „A férjem, Tim." A férfiak mosolyogtak. „És most, fiúk, SHOW TIME."- mondta, miközben levetette köntösét. A férfiak megragadták, közel hozták hozzám, és úgy helyezték a hátára, hogy segge az plafon fele mutasson. „Én terveztem ezt a partit, Tim, úgyhogy biztos lehetsz benne, hogy jó lesz az előadás."- mondta a feleségem. Nem hittem, hogy ennyire felizgulok, miközben nézem, ahogy a fél tucat férfi -egyik a másik után- parádézik a feleségemmel. Csak annyi szünetet tartva, amíg bedöfték farkukat a punciba, és beleélveztek. Joy utasította egyiküket, hogy oldozzon ki. A férfiak körülállták. Egy- egy férfi a buja melleinél volt, egy másik terpeszbeállt az arca elött. Joy kissé félre tolta, hogy utasítson engem: „Tim, azt akarom, hogy úgy irányítsd a parádét, hogy ne maradjanak túl sokáig egy helyen." Ösztönösen tudtam, mit akar tőlem. Egyenként megmarkoltam az acélos farkakat és engedtem, hogy a sokáig magukbam tartott nedvet eleresszék. Ez ment körülbelül másfél órán keresztül. Az én szegény kis „fullánkom" olyan kemény volt, hogy az már fájt. „Még ne!"- teremtett le Joy, amint rajtakapott, hogy magamhoz nyúltam. „Ki kell érdemelned"- kiáltotta. „Feküdj az ágyra arccal felfelé."- utasított engem. Úgy tettem ahogy mondta. A férfiak felemelték, és a mellkasom közepére helyezték. „Hol hagytad a modorod?"- ordított rám. „Tudod, hogy ajkaidat meg kell füröszteni a kehelyben." Nemsokára a forró nedvet kortyolgattam. „Azt hiszem, bizonyított."- mondta Joy a segítőinek. És ezzel, mindegyikük megjáratta farkát a számban. A parti utolsó ajándékaként kinyalhattam a pináját. Mikor elélvezett, saját nedvével édesítette meg a már így is különleges italomat. Joy lemászott az arcomról, és a farkam fölé térdelt. „Most pedig következzék a végkifejlet, amitől szét fog esni a ház."- mondta. A három férfi profiként helyezkedett el. Egyikük Joy seggét dolgozta meg farkával. A másik kettő pedig szopatta a feleségemet „Mostantól mindig így kell lennie, Tim."- mondta lihegve. „ Jobban szeretlek, mint bármikor, de imádom a farkakat is."
Én egy kedves szöszi lány vagyok, de rettentõ félénk. (persze azért most már más a helyzet!!!)Elsõ lányos kapcsolatom egy kolléganõmmel volt. Az egész még iskolaéveim alatt történt.(17 évesen) Akkor még nem nagyon foglalkoztam a lányokkal. (persze olykor megnéztem a szép nõket) Nos, az egész egy butik irodájában történt. Kinyitottunk, és olyan unalmasan mentek a percek, hogy mint mindig beszélgetni kezdtünk. De most valami egész másról, mint eddig. Évi egy 35 éves csinos nõ volt. (õ a kolléganõm) Nagyon jól nézett ki. Csinos alak, helyes buksi, és elképesztõ mellek!!!! Én csak tátott szájjal figyeltem amiket mesélt. Úgy mondta el a történeteit, hogy az egészet láttam magam elõtt. Éreztem, hogy átnedvesedik a bugyim. Szóltam hagyja abba most már, mert dolgom van még az irodában. (szokásos gálya) Abba hagyta és én elmentem takarítani. Teljesen elmerültem a gondolkozásban, hogy milyen is lehet egy másik nõvel. Magam elõtt láttam Évit, ahogy simogat és csókolja vékonyka testem minden porcikáját. Észre sem vettem, hogy ott áll mögöttem. Gyengéden átkarolt, de erõszakosan betapasztotta a számat a kezével. Nem tudtam mit csináljak. Kicsit megijedtem. Éreztem izgalmát ahogy beleszuszogott a fülembe. Csókolgatni kezdte a nyakamat, és a keze elkalandozott egy kicsit a testemen. Végig simított a fenekemen, aztán hátulról szorosan magához húzott. Markolta a melleimet, és egyre hangosabban szuszogott. Ekkor éreztem, hogy innen már nincs vissza út. Hátra nyúltam, és én is simogatni kezdtem izmos fenekét. Csókoltam és harapdáltam a kezét a számon. Érezte, hogy most már én sem bánom ami történni fog, és levette kezét a számról. Csúsztatta lefelé egészen a puncimig. Összerezzentem, hogy mi lesz ha megérzi, hogy mennyire felizgatott. Simogatott még egy kicsit és mikor már én is hangosan nyögdécseltem, megfordított. Kigombolta a blúzomat, és megmarkolta a melleimet, harapdálta, szívta, és én teljesen kész lettem. Már csak azon járt az eszem, hogy most már nagyon nagyon akarom, hogy a nyelvével a puncimban járjon. Nagyon remegtem ,ezért felültetett az asztalra. Felhúzta a szoknyámat és széttárta a lábaimat. Végig csókolta a lábamat, de a puncimat nem akarta. Nem bírtam tovább, megfogtam a fejét és odahúztam. Elõször csak nyengéd csókokat nyomott a nedves puncimra. Simogatta közben és becsúsztatta az újját. Kidugta végre a nyelvét is, és most már nyalta. Egyre több ujja került belém. Teljesen kitöltötte a puncimat, és közben finoman nyalta.Nagyon nagyon jó érzés volt. Nem akartam még elmenni, mert akkor vele mi lesz. De ellentmondást nem tûrõen, még jobban "belém merült". Éreztem a gyomromban azt a furcsa érzést, amitõl már tudtam egyáltalán nincs messze az a csodás érzés. Beleborzongott az egész testem akkorát élvztem. Lassan kihúzta kezét a puncimból, és bedugta a számba. Azelõtt sosem kóstoltam meg az ízemet, de most nagyon akartam . Engedékenyen kitátottam jó nagyra a számat, és lenyaltam róla minden finom nedvet. Kaptam még egy erõtlen puszit, aztán Évi kiment. Nagyon hülyén éreztem magam. MI lesz ha kimegyek???? Felöltöztem, erõt vettem magamon és kimentem. Évi akkor fordította meg a táblát az ajtón. Elhatároztam magamban, hogy másnap én fogom ezt csinálni vele.
Amit most elmesélek nektek körülbelül hét éve történt velem. Suliba indultam, mikor az utcán találkoztam egy nagyon helyes sráccal. Azelőtt még soha sem láttam, de ahogy elment mellettem rögtön úgy éreztem, hogy mi még egyszer találkozni fogunk. Ez a tekintet! Sokáig kísértett az a türkiz szempár. Szinte megfagytam ettől a tekintettől. Az ajka babarózsaszín, teste izmos és egyenletesen barnult, a haja szinte világosszőke. Egyszerűen tökéletes! Szinte már mesébe illő. Mindig így képzeltem el a hercegemet, aki fehér lovon jőve rabolja el a szívem. Telt múlt az idő, de a hőn várt találkozás váratott magára. Nem láttam, nem hallottam felőle semmit. Elmúlt a tavasz, és beköszöntött a nyár. Imádom a nyarat és a bikinis szezont. Olyan jó, mikor a forró homokban sütkérezhetek, vagy úszhatok a hűs habokban egy szál semmiben. 16 éves voltam és vártam az igazit. Természetemből adódóan kicsit visszahúzódó és titokzatos voltam, ezzel szinte mindenki számára elérhetetlennek tűntem és ezt nagyon élveztem. A titokzatosság mögött hihetetlen kacérság és elfojtott vágyak rejlettek, mintha Neki tartogatnám magam. Barátnőmmel lementünk egy vízparti településhez, hogy kicsit kikapcsolódjunk, na meg persze azért is, hogy barátnőmnek pasit szerezzünk. Az első este nem történt semmi. Másnap egész délelőtt a parton monokiniztünk, amire Móni beszélt rá egy kis csalafintasággal. Hasra feküdtem és kikapcsolta a bikinim, mondván ne látszódjon meg a pántja. Egy röpke mozdulattal már el is tüntette a bikini felsőt és így kénytelen voltam egy idő után hasamról a hátamra fordulni, mert már úgy éreztem megpörkölődtem. Elaludtam a napon, talán azért is mert kellemetlenül éreztem magam felső nélkül és így jobban telt az idő. Arra ébredtem, hogy árnyék takarta el a napsugarakat. Lassan kinyitottam a szemem és azt hittem álmodom: ott állt előttem teljes valójában a gyönyörű türkiz szemeivel és csak nézett némán. Annyira elmélyültem pillantásába, hogy teljesen megfeledkeztem arról, hogy nincs rajtam felső. Szinte olyan volt az egész, mintha egy varázsszőnyegen lebegnék. Se kép, se hang. Egy odarepülő labda törte meg az idillt, amiért már szaladt is egy fürtös hajú kislány. Akkor kaptam észbe és akartam nyúlni valami ruhaneműért, de se a barátnőm se a cuccom nem volt sehol. Huncut mosolyt intézett felém és átnyújtott egy törölközőt, hogy azzal takarjam el magam. A furcsa az volt, hogy még akkor sem szólt hozzám egy szót sem csak mosolygott azzal az angyali arcával. Később kiderült, amíg én elszenderedtem Mónit félrehívták és őt is beavatták a turpiszságba. Mélyen a szemembe nézett ( úgy éreztem magam, mint akin röntgensugarak hatolnak át) és csak annyit suttogott: ’’ Még látjuk egymást ”. Számomra akkor és ott megszűnt létezni a világ. Hogyan lehet valaki ennyire tökéletes?! Ahogy jött olyan gyorsan távozott és szememet újból elvakította a nap. Szükségem volt egy hideg zuhanyra, hogy magamhoz térjek a kábulatból. Már nem törődtem azzal, hogy félmeztelen vagyok csak futottam a víz felé és minél előbb le kellett hogy hűtsem magam. Olyan kimondhatatlan vágyat éreztem iránta, hogy már a jelenlététől is bizseregtem. Amikor kijöttem a vízből és magamra terítettem a törölközőt vágykeltő illatra lettem figyelmes. A törölköző, ami az övé volt most az én testem öleli, mintha csak a karjaival fonna át. Teljes extázisba estem és csak egyet akartam: ŐT. Még a nevét sem tudtam, de vágytam rá. Eljött az este és buli volt a parton. Egyre csak őt vártam, teljes harci pompámban. Fekete neccharisnya, minibbnél is minibb szoknya, ami szinte akkora volt mint a rajta lévő öv, fekete és babarózsaszín kombinációjú mély dekortázsú, hátul teljesen nyitott felső, ami szinte mindent engedett láttatni. Egyszerre megszűntek a gátlásaim, akartam őt minden testrészemmel. Vártam, csak vártam, de nem láttam sehol. Már a bejárattal szemen álltam és úgy lestem, vajon jön e. Bemondták, hogy az utolsó számot játsszák, aztán záróra. Nagyon elszomorodtam, mert hiábavalónak tűnt a várakozásom. Aztán mintha a ködből lépett volna ki megjelent. Felém tartott. Kacér tekintetét rám szegezte és nyújtotta a kezét. Az én kezem önálló életbe kezdett, mint egy mágnes úgy lendült az övé felé, és szinte röpültem a karjaiba. A táncparkett közepéhez vezetett és gyengéden átölelte a derekam. Ez a test, ez az illat és ez a türkiz szempár; szavak nélküli szenvedélyeket kavart fel bennem és szerintem ez oda-vissza érvényes volt. Mámoros éjszaka, szenvedélyekkel teli vágyak tornyosultak bennem. Átadtam magam neki teljesen. Már a zene sem szólt, de mi ott voltunk és csak öleltük egymást, mintha soha többé nem akarnánk elválni. Lassan felszállt a rózsaszín köd és elkezdtek az emberek hazafelé szállingózni. Végre meg bírtam szólalni, mert a gombóc mindig ott szorongatta a torkomat és furcsa remegést éreztem a gyomromba. Amikor ki akartam nyitni a szám egy gyengéd csókot lehelt az ajkamra, amitől újra lenyeltem a nyelvem. Kézen fogott és levezetett a partra. Forró éjszaka volt, talán soha nem éltem még ilyen meleget. A szél is mintha lágyan simogatna. A víz még szinte langyosnak mondható. Szemben álltunk egymással, mikor kaptam egy újabb csókot, mire én pajkosan kitértem a csókja elől és a nevét kérdeztem. Odahajolt a fülemhez és belesúgta, hogy Eriknek hívják. Gondolatban én is ezt a nevet adtam neki, ez most telitalálatnak tűnt. 24 éves, az anyukája Amerikában élt, az apukája pedig egy jól menő cég tulajdonosa volt. Túlon-túl tökéletes a hercegem. A rövid beszélgetés után nem bírtuk már tovább magunkba fojtani a vágyainkat. Vad, szenvedélyes csókba forrtunk össze, nem hagyva a másiknak egy levegővételnyi időt sem. Egyre jobban kívántam őt és érezni akartam testestől-lelkestől. Érintésétől megborzongva kezdtük el lefejteni egymásról a ruhát. Hol lassan, hol vadul szinte lehetett hallani ahogy hasad a pólója. Ez csak izgatóbbá tette az egészet. Csókjaival beborította egész testem, néha már úgy éreztem hogy belém harap, de kimondhatatlanul jó érzés volt, hogy az imádott ismeretlen szempárnak adhatom azt, amit eddig talán pont neki tartogattam. Elnyúltam a homokban és magamra húztam izmos barna testét és hagytam, hogy azt tegye velem, amit csak akar. Lassan csókolta a nyakam, majd haladt egyre lejjebb. Forró leheletével árasztotta el a melleim, de nem ért hozzájuk, nyelvével néha megérintette, vágyaimat pattanásig feszítve ezzel, de nem akartam hogy elsiessük a dolgot. A melleim után felfedezte a köldökömben lévő köves ékszert, ami láttán gyorsulni kezdtek a mozdulatai. Hevesen belenyalt és szinte vadul harapdálni kezdte hasam ezen részét, az oldalamat és még lejjebb ért. Egy nagyon pici vörös tanga volt rajtam, amit a szájával kezdett lassan lehúzni rólam és előbukkant szűzies dombocskám tisztán és csupaszon úgy, ahogy lennie kellett. Ettől a látványtól teljesen begerjedt és egy pillanat alatt letépte rólam a piciny ruhadarabot és már ő is látta, mennyire izgat az amit csinál. Szinte úsztam a nedveimtől és azt vártam mikor hatol belém, de húzta a dolgot és csak kényeztetett. Rajtam már nem volt semmi és most az én feladatom volt megszabadítani őt is a nadrágjától. Letérdeltem elé és elkezdtem kibontani a övét, majd kigomboltam a farmerját és minden egyes gombnál megcsókoltam az ágyékánál. Behunyt szemmel élvezte, ahogy egyre lejjebb haladok, míg a bokájáig letoltam a naciját és már csak a boxer takarta el már ekkor is sokat sejtető férfiasságát. Lassú, szinte kínzó mozdulatokkal szabadítottam meg az utolsó dologtól, ami takarta és nem tudtam ellenállni, szinte hívott hogy tegyek vele valamit, mert vége van. Gyönyörű látvány volt, legszívesebben magamba szerettem volna érezni azonnal, de a számba vettem és halk nyögésekkel kényeztetni kezdtem. Nem hagytam ki egyetlen helyet sem. Nyelvemmel bebarangoltam a tövétől a hegyéig, de a makkos erdőben is sokat időztem. Szinte éreztem, ahogy reszket ajkaim után, tetszik neki a kényeztetésem. Közben arra lettem figyelmes, hogy úszok saját nedveimbe és szinte már tócsa van enyhén szétterpesztett lábam között. Megálltunk. Hanyatt döntött ismét a forró homokban és fölém hajolt. Megcsókolt, majd éreztem, hogy lassan halad belém ekkor már teljes méretére megnőtt férfiasságával. Előtte megkérdezte, hogy voltam e már valakivel. A válasz most érkezett meg: Vigyázz rám! Elmosolyodott és szinte dicsőség volt a tekintetébe, ahogy egyre beljebb haladt. Csókolta a mellem, és mozogni kezdett, ami először egy picit fájt, de utána minden úgy ment mint a nagykönyvbe, ahogy meg van írva. Megint abbahagyta. Azt hittem valamit rosszul csináltam, de csak ezután következett az igazi élvezet. Betérdelt a lábam közé, széthúzta a szeméremajkaim és nyelvével izgatni kezdte a csiklóm és szinte reszkettem, mert annyira jól csinálta. Kezemmel megfogtam a fejét és szinte magamba húztam, hogy még jobban érezhessem. Gyorsított és már nem volt megállás. Halk nyögéseimet, szinte már hangos kéjkiáltások váltották fel, ami Eriket még jobban izgatta és egyre hevesebben csinálta. Forróság öntötte el testem és gyenge rángásba kezdtem. Eljutottam a csúcsra és csak élveztem, ahogy a forró nedvemet issza mohón. Ezután fölém jött és a mellkasomra ült, férfiasságát a melleim közé szorította, a végét pedig a számba adta. Nagy élvezettel nyaltam le róla saját nedveim és addig izgattam a nyelvemmel, a számmal, a kezemmel, amíg hófehér édes nedüjét a mellemre nem tette mind egy cseppig. Ujjaimat belemártva a mellemen lévő ondócskákba kéjesen nyaltam végig ujjaim, mint egy jó vacsora után. Megelégedetten nyugtázta, hogy olyan jó volt velem, hogy ezt máskor is megismételhetnénk. Csak feküdtünk egymás karjaiba és gyengéden simogattuk egymást. Takarónk a homok lett, mely körbeölelt bennünket és azt kívántam örökké tartson ez a pillanat. Még egy keveset beszélgettünk és elaludtunk kart karba öltve. Arra ébredtünk, hogy a szél feltámadt és a homok is kihűlt. Felöltözünk és megcsókoltuk egymást és elváltunk azzal, hogy másnap ugyanitt találkozunk. Én ott voltam és vártam rá, de soha többé nem láttam. Arcát még most is látom annak, akinek a szüzességem adtam, hangját még mindig hallom és a türkiz tengerébe még mindig bele tudok feledkezni. Nem bántam meg semmit, mert akkor és ott ennek kellett történnie, és ezt szép emlékként őrzöm. Barátnőmmel sokszor felhoztuk még a témát, és azóta is csak köszönni tudom neki, hogy elrejtette a cuccaim. Valahol mindig keresni fogom Eriket, mert azóta sem találkoztam hozzá hasonlóval. Bárhol is vagy ezúton szeretném megköszönni neked ezt a csodálatos éjszakát még így hét év múltán is.
Táncoltam, whiskyt ittam, nevettem és szórakoztam, ismeretlenek udvarlását és ismerősök vicceit hallgattam, míg fejembe nem szállt az ital. Akkor egyszerűen lehuppantam a legközelebbi fotelba, és néztem a többieket, hogyan csókolóznak, táncolna, és beszélgetnek. Lehunytam a szemem, mert az egész helyiség forgott velem. -Rosszul érzi magát? - kérdezte Adél, a háziasszony, akit azon az estén ismertem meg. Aggódó arccal hajolt fölém. -Majd elmúlik. - Mondtam. -Talán nem volt eléggé behűtve a whisky. Vagy itt túl meleg van. Hozok egy kis ásványvizet. Rábólintottam. S akkor egyszeriben mintha kipárolgott volna az alkohol az agyamból, minden kitisztult előttem, tekintetemet Adél dekoltázsába fúrtam. Nem viselt melltartót. Francia parfüm diszkrét illata lengte körül. Észrevette tekintetemet, és elmosolyodott. -Ó, hiszen nincs is olyan rosszul, mint nekem tűnt. Mégis hozom az ásványvizet. -Ne, Adél. Maradjon. Márk, akivel a mulatságra eljöttem egy magas szőkével táncolt, a többiek szintén szórakoztak. Senki sem figyelt ránk. Adél pedig továbbra is fölémhajolva állt, úgy tűnt hogy mégjobban lehajol teljesen megmutatva melleinek domborulatát. - Tetszik? Nagyot nyeltem, mielőtt válaszoltam volna. - Igen, szépek. Kinyújtotta ápolt kezét, és ruhán keresztül megérintette mellbimbómat. - A magáé is szép. Gyönyörű, kemény mellbimbói vannak. Ujjhegyével mellemen körözött, gyengéd érintésétől mellbimbóim megduzzadtak. Elfordítottam tekintetemet a melléről, körülnéztem a helységben. Senki sem nézett bennünket. Adél meg továbbra is simogatta a mellbimbóimat. - Tetszenek nekem a mellei. Bájosak. – súgta a fülembe - Szeretem érezni a súlyukat és formájukat. Nem tudtam visszatartani önként feltörő sóhajomat. Adél örömteli pillantást vetett rám, enyhén szétnyílt ajkai közül előbukkant nyelvének hegye, és izgatóan mozgott jobbra-balra. -Ne mondjon ilyeneket-kértem, bár nem akartam hogy abbahagyja a szavakkal történő ingerlést. Magam is kinyújtottam tenyerem és ruháján keresztül a mellére tapasztottam. Éreztem, hogy testéből forróság sugárzik. Pedig csak mellére tettem kezemet, mozdulatlanul hagyva a lágy dombon. Akkor Adél is a mellemre tette a kezét, megsimogatott. - Gyere! - mondta, szeme felragyogott... - És a többiek? - Bánom is én. Azt csinálnak, amit akarnak. Szeretném érezni a testedet. Gyere! Felém nyújtotta a kezét, felhúzott a fotelból, és melegítő jobb kezével megfogva bal kezemet lassan elvezetett a táncoló párok és a beszélgetők csoportjai között. Azt hiszem, hogy elpirultam. Nyilván nem merészeltem volna ennyire nyíltan vele menni, ha nincs az a forró keze, amely keresztülvezetett a helyiségen aztán még egyen, azután a harmadikon, át a lépcsőig föl az emeletre egy szobába, ahol a kandalló előtt hatalmas jegesmedve prémje volt a padlóra terítve. Üvegszeme határozottan bennünket nézett. Aranyozott keretű tükörhöz vezetett, mögém állt, megölelt testét határozottan az enyémhez nyomta. - Szeretem nézni, ami történik. -mondta miközben tekintetemet a tükörben kereste. - Tudod néha lefekszem meztelenül az ágyra, szétterpesztem lábaimat, és ujjaimmal ingerlem magam. Izgalomba hoz a tükörképem. Keze lecsúszott a vállamról, mellemen és hasamon továbbhaladt a ruhám széléig. Lassan elkezdte felhúzni. A tükörben figyeltem tágra nyíló szemét, elhomályosodó tekintetét, miközben ruhám egyre feljebb csúszott, megmutatkozott nejlonharisnyás lábam, majd csipkés bugyim is. - Gyönyörű vagy. Éppen ilyennek képzeltelek el, mikor megláttalak Márkkal érkezni. Biztos voltam benne hogy harisnya nadrágot viselsz. Szeretem az ujjaim alatt érezni. Suttogva beszélt, lehelete forró volt. Megéreztem nyelvének hegyét, amint fülem körül siklik bőrömön, azokon a pontokon, amelyek olyan érzékenyek a csókra. Csókolgatott, de nem vette le tekintetét a lábamról. Ugyanakkor egésze testével hozzámtapadt. Éreztem a mellét a hátamon, lábát a lábam mellett. Ahogyan nőtt izgatottságom, úgy fokozódott az övé is. Kezét combomra csúsztatta és elkezdett simogatni. Arcomat csókjai felé fordítottam, rögtön elfogadta, amit felkínáltam. Ajkai közé vette az ajakamat, azután megéreztem forró nyelvének a hegyét, ahogyan szájam szögletében behatolva nyelvemet keresi. Még jobban elfordítottam a fejemet, annyira hogy szenvedélyesen megcsókolhassuk egymást. Akkor megfordultam, hogy minél erősebben magamhoz vonjam. Szenvedélyesen összeölelkeztünk és elkezdtünk csókolózni, melleink összeértek, hasát körkörös mozdulattokkal a hasamhoz dörzsölte. Egyre feljebb húzta a ruhámat, tenyereit harisnyanadrágos fenekemre fektette. Megszédültem a sok csóktól és simogatástól, éreztem, hogy lábam köze nedvesedik, pedig még el sem kezdtük az igazi simogatást, mindez csak a bevezetője volt annak, ami utána következett. Adél megérezte hogy milyen állapotba hozott. Elmozdult mellőlem és elkezdett vetkőztetni, kigombolta a ruhámat, ami a padlóra hullott, én kiléptem belőle, aztán a melltartó kapcsa után nyúlt, majd elkezdte lehúzni a harisnyanadrágomat. Átengedtem magamat ügyes kezeinek, és figyeltem a szemében egyre erősebben látszódó vágyat. Látszott rajta, hogy élvezi a játékot. Egy kicsit rátámaszkodtam a vállára, miközben lehúzta harisnyanadrágom egyik szárát, majd a másikat is, utána pedig a bugyim következett. Meztelenül álltam még felöltözött barátnőm mellett arra várva mikor kezdi el testem kutatását. De Adél más dolgokra volt hajlamos. Egyszerre zavarba ejtett, amikor meglepődve észrevettem, hogy újra rámkívánja húzni a harisnya nadrágot. Ez hirtelenjében furcsának tűnt, nem tudtam, tulajdonképpen mi a szándéka, de a bőrömre újból ráfeszülő harisnyanadrág által kiváltott izgalom végigfutott a testemen és átengedtem magam kezeinek. Adél pedig rámhúzta a harisnyanadrágot, széllét egészen magasra húzta fel, fel a hasamig, annyira hogy a nejlon hálója szorosan ráfeszült lábam közére. Akkor elém térdelt, átölelte a fenekemet, és arcát combjaim közé fúrta. Éreztem a bőrömön forró leheletét, majd a harisnyanadrágomon sikló nyelvét. Hihetetlenül izgató volt. Bőröm forró és nedves volt azokon a pontokon ahol megnyalt, amikor pedig elmozdította ajkát és nyelvét, gyorsan lehűlt. A nedves harisnyanadrág hűvösségétől megborzongtam, libabőrös lettem. Fele lassan mind jobban közeledett hasamhoz, én pedig egyre türelmetlenebbül vártam mikor érinti meg nejlonnal takart lábam közét, mikor jut el nyelve oda, ahol már minden forrt a vágytól. Beletúrtam a hajába, összekócoltam, fejét combjaim közé szorítottam, s mikor térdem remegni kezdett, elengedtem magam és máris a fehér medvebőrön voltam. Egy kissé felemeltem a fejemet, és lábam között árulkodó nedves foltot vettem észre. Ennek látványától Adél teljesen elvesztette a fejét. Megremegett és erőszakos szinte férfias mozdulattal szétfeszítette lábaimat, ajkával és nyelvével a nedves pontra vetette magát. Elkezdte szopni, nyalni, csókolni, és simogatni. A nejlon nedves volt és ebben a nedvességben már nem is éreztem, hogy rajtam van. Teljesen elveszettem az eszemet amikor megéreztem hogy Adélnak sikerült a puncim lyukába benyomni a nedves harisnyát, és még mélyebbre kívánja nyomni. De minden anyagnak megvan a nyújtási határa. Furcsa, repesztő hang kíséretében a nyelve áttörte a nejlon sorompót és meztelenül forrón, hegyesen tövig belémnyomult. Felsikítottam - és elélveztem. Azonnal. Combjaimmal erősen megszorítottam Adél fejét nem törődve azzal, hogy kap-e levegőt vagy sem. Amikor pedig az élvezet görcse felengedett, amikor combjaim ellazultak, és amikor az átélt orgazmustól elerőtlenedtem, mint egy felfújható baba, mikor kiengedik belőle a levegőt Adél a combomra szorította arcát és tovább csókolgatott harisnyanadrágomon keresztül, rövid, gyengéd, szerelmes csókokkal.
Fáradt vagy, hazaérsz, és úgy érzed jólesne egy zuhany. Leveted magadról a miniszoknyád... aztán a toppod. Kikapcsolod a melltartód, kebleiden finom izzadtság gyöngyözik. Már csak a párás, forró időtől kissé nedves bugyi van rajtad... hamarosan kecses mozdulattal kibújsz belőle és meztelenül besétálsz a zuhany alá. Megereszted a vizet... hideg, és most ezt élvezed. Lehunyt szemmel adod át magad a borzongó felfrissülésnek. Combod megfeszül, lúdbörőzik, mellbimbóid mereven ágaskodnak. Felemeled arcod, a már langyos víz lágyan mosdatja. Egy idő után érzed ágyékodban is az izgalmat... nagyon kívánod most, hogy valaki veled legyen. Kissé szétterpeszted combod, sóhajtasz. Patakokban folyik le a víz, érzed simogatását combod belsején, ahogy lecsurog a víz. Egyik kezeddel a zuhanyrózsát tartod, másikkal nem bírod tovább, és simogatni kezded magad... a bimbóidat, aztán megmerevedő pöcködet. Aprókat nyögve folytatod a játékot, teljesen belemerülve. Aztán megérzed hogy valaki ott van... besétáltam, és némán néztem amit csinálsz. Látod nadrágomban a duzzanatot. Nem jössz zavarba, mosolyogva megfogod a kezem, és behúzol a zuhanyzóba. Ruhában vagyok, átázik... de te gyorsan lehúzod a pólóm... aztán a csempének dőlve leguggolsz, és kigombolod a nadrágom. Gyorsan kibújok belőle. A zuhanyrózsával izgatni kezded mereven álló péniszem.... és a heréim, amik nagyon érzékenyek, és zacskóm megfeszül a vízsugár finom tűszúrásaitól. Aztán szádba veszel és ütemesen szopni kezdesz... én is a csempének dőlök és vizes hajad simogatom. Közben a zuhanyrózsával magad izgatod széttárt combjaid között. Egy idő után felállsz, és én térdelek eléd. Átveszem a zuhanyrózsát, széttárom szeméremajkaid, és mozgatni kezdem a sugarat a lábad között. Nyögdécselsz, a melled simogatod. Időnként megnyalintom a csiklód, érzem feszességét nyelvem alatt. Pár perc múlva összerándulsz és hangosan lihegve élvezel el... megtartom rogyadozó lábaid, kéjnedveid a vízzel keveredve finoman csorognak le remegő combodon. Lecsüccsenünk, és sokáig csókolódzunk... közben kezünkkel újra izgatni kezdjük egymást, amíg újra elélvezünk mindketten. Végül felállsz, nekitámaszkodsz a csempének, és én hátulról simulok hozzád. Érzed, ahogy feszülő farkam belédhatol, és kitölti tüzes, vágytól remegő tested. Csúszkálok vastagon, simán, keményen, sikamlós hüvelyed szorít, elől pedig dörzsöllek. Rövid idő alatt újabb vad, remegő orgazmus kerít hatalmába, belesikoltasz a fülembe, érzem vonagló tested szorítását. Miután elcsitult a mámor, kitámolygunk a szobába, és az illatos ágyon egymást átkarolva elbóbiskolunk. Érzem testem és lelkem kielégültségét, nézlek ahogy mellettem szuszogsz, és boldog vagyok hogy ismerlek és kívánlak és szerethetlek.
Egy internet café-ban dolgozom, ahol a főnök fia az üzletvezető, aki nagyon helyes, és állandóan flörtöl a nőkkel. Szinte minden este másik lányt fektet meg. Lehet, hogy durva a kifejezés, de ez a megfelelő szó, mert minden alkalmat kihasznál a szexre, és mindezt a menyasszonya tudta nélkül teszi. Nem elítélni akarom őt, azon ámulok el, hogy milyen könnyen megy neki. Mindezek ellenére nagyon jó vezető. Talán a nőket is ezért tudja olyan jól irányítani, vagyis inkább manipulálni... A fiúk kihasználják a lehetőséget, és ha nincs vendég az interneten lógnak. Természetesen jól ismerik az összes 18 év feletti oldalt. Ilyenkor még jobban fel vannak spannolva, egész éjjel jobbnál jobb szexuális ajánlatokkal halmoznak el minket a kolléganőmmel. Totál felizgatnak ezzel viselkedéssel, de eddig csak kinevettük őket, aztán csináltuk a dolgunkat tovább. Nemrég a főnök fiával, Jocóval, és Ricsivel, egy másik pincérsráccal voltam a délutános. Már jóval fizu után jártunk, úgyhogy kevés vendég volt egész nap. A főnök telefonált, hogy előbb bezárhatunk, úgyis hétvége van. Elkezdtem összeírni az esti leltárt. Ahogy beléptem a raktárba, éreztem, hogy valaki van mögöttem. Szinte hallottam a lélegzetét, tekintete perzselte a tarkómat. Még levegőt is elfelejtettem venni egy pillanatig. Hirtelen megfordultam, és Jocó karjában kötöttem ki. Kajánul vigyorgott. Hátra akartam lépni, hogy ne legyek olyan közel, de egyik kezével megragadta a karom, és a hátam mögé a derekamhoz csavarta. Ugyanazzal a mozdulattal teljesen magához rántott. Vékony nadrágján keresztül éreztem, hogy nagyon fel van izgulva. Igen erősen tartott, felszisszentem a fájdalomtól. Rám hajolt, hogy lesmároljon, de elrántottam a fejem. A szabad kezével megfogta az állam, visszafordított, és lekevert egy hatalmas pofont. Nem is tudom, hogy a meglepetéstől, vagy a fájdalomtól, de egy kiáltás szakadt ki belőlem. Hirtelen rátapadt a számra, nyelvével szétfeszítette az ajkaimat. Olyan erősen csókolt, hogy szinte falta az ajkaimat. Akartam is szabadulni a satuszerű szorításból, meg nem is. Ahogy rángattam magam, hogy szabaduljak, az ölem egyre jobban nekifeszült dudorodó farkának. Én csodálkoztam a legjobban, mikor úgy éreztem, hogy talán élvezem, amit velem csinál, azt hogy ilyen durva, és szinte megaláz, hogy figyelembe sem vesz, és érvényesíti rajtam az akaratát. Pillanatnyi tétovázásomat kihasználva elkezdte gyömöszölni a melleimet, nagyon durva volt, nyöszörögtem a fájdalomtól. A karom is kezdett zsibbadni a szorítástól. Potyogtak a könnyeim miközben elfúló hangon kérleltem, hogy engedjen el... Mélyen a szemembe nézett, elvigyorodott, és közölte, hogy még nem végzett velem, és addig innen sehova nem megyek, amíg ő azt nem mondja, hogy mehetek... A következő pillanatban letépte az ingemet, akkora erővel, hogy a gombok szanaszét repültek a raktárban. Örömmel konstatálta, hogy nem hordok melltartót, bár szerintem ezt már régen tudta. Elkezdte nyalogatni és szopogatni hetykén meredező mellbimbóimat. Erősen, agresszíven csinálta, mégis kellemes borzongás futott végig rajtam, nagyon élveztem. Amikor viszont megharapott, hangosan felsikítottam. Olyan furcsa fény villogott a szemében, hogy komolyan megijedtem. Nyílott az ajtó, és megkönnyebbültem, hogy Ricsi majd segít rajtam, kiszabadít ebből az abszurd helyzetből. Ám nem így történt... Tényleg Ricsi állt az ajtóban, és tényleg segíteni jött, csak nem nekem, hanem Jocónak. Összevillant a tekintetük, és láttam, hogy összhangban vannak, éreztem, már nem először tesznek ilyet. Ricsi a hátam mögé állt, a derekamig feltolta a miniszoknyát, amiben dolgoztam, a tangámat pedig egy mozdulattal letépte. Csókolgatni és harapdálni kezdte a fenekemet, keze pedig besiklott a combjaim közé. A puncimból szinte csöpögött már a nedvesség, annyira fel voltam izgulva, közben pedig folyamatosan könyörögtem, hogy engedjenek el, és ne csinálják ezt velem. Ujjai besiklottak a csiklómhoz, és finoman dörzsölgetni kezdték, majd egy hirtelen mozdulattal felnyúlt a puncimba. Ki-be húzogatta az ujjait, mintha a dákója lenne. Annyira izgalmas, és új volt, amit csinált, hogy alig kaptam levegőt az élvezettől. Csak pár hónappal ezelőtt veszítettem el a szüzességemet, és még nem volt részem ilyen kényeztetésben. Mikor már nagyon lucskos volt a keze, elkezdte bekenni a hátsó felemet is. Megijedtem, hogy talán seggbe akar dugni, de csak simogatott és nyalogatott nagyon sokáig. Közben úgy beszéltek rólam, mintha ott sem lennék, ez is nagyon izgató volt. Semmibe vettek, és mégis élvezetet okoztam nekik. Szexuális segédeszköz, egy tárgy voltam... Az egyik srác elölről csókolt, harapott és simogatott, a másik hátulról kényeztetett, a testem megfeszült az élvezettől, és azt kívántam, hogy soha ne hagyják abba. Közben pedig szenvedtem a fájdalomtól, ami a karomba hasított, és a harapások helyén lüktetett, potyogott a könnyem, nyöszörögtem, hogy hagyják abba. Ricsi felemelkedett mögöttem, és hallottam, hogy az övcsattal babrál, ami aztán hangosan koppant a padlón. Meztelen testével egészen hozzásimult a hátamhoz, és a fenekemhez. Hátrafogott karomat átvette Jocótól, hogy ő is levetkőzhessen. Combjával összeszorította a két combomat, kőkemény farkát bedugta közéjük. Így húzogatta egy darabig, hogy jó nedves legyen, majd erőteljes mozdulattal belém hatolt. Olyan vastag volt a farka, hogy majdnem szétszakadtam, felsikítottam a fájdalomtól. - Milyen szűk puncid van... - suttogta. Jocó belemarkolt a hajamba, hátrafeszítette a fejem, és folyamatosan a nyakam meg a melleimet harapta, szívta, nyalogatta. Szabadon lévő kezemet keményen meredező szerszámára fogta. és lassan húzogatni kezdte rajta. Odarántotta a széket, amire fel szoktunk állni, hogy elérjük a felső polcokat, és leült. Erőteljes mozdulattal húzni kezdte a fejemet a farka felé. - Gyerünk ribanc, szopj le szépen! – mondogatta. Még sosem volt a számban egy férfinek sem a farka, főleg nem ekkora... Megfeszítettem magam, akkor kaptam két akkora pofont, hogy megint eleredtek a könnyeim. Hátam mögött a srác pedig a fenekemet kezdte el ütni, mint a lovat szokták az ostorral. A kezdeti lassú ütemből olyan sebességbe kapcsolt, hogy a hasa csak úgy csattogott a fenekemen. Az első lendületesebb mozdulatnál a Jocónak sikerült a számba tömnie a farkát. Két kézzel fogta a fejemet és nyomta az öle felé. Hatalmas szerszáma volt, kitöltötte a számat, lement a torkomig, hogy alig kaptam levegőt. Fel-le mozgatta a fejemet. Lenyomta a farkát a torkomon, tartotta egy percig, majd kivette a számból. Kaptam egy korty levegőt, aztán kezdte elölről. Ricsi közben hátulról döngette a puncimat, és ütötte a fenekem. - Élvezz kurva, szopjál ribanc! - kiabálta. Fuldokoltam egy hatalmas faroktól a számban, szenvedtem a fájdalomtól, és mégis remegett a testem az élvezettől... Magam sem tudtam, hogy mit is érezzek, nyöszörögve élveztem, sikoltozva a fájdalom miatt, de mégsem akartam, hogy abbahagyják. Azt akartam, hogy használjanak ki, hogy töltsék rajtam a kedvüket, aztán hagyjanak itt, dobjanak el, mint egy használt rongyot. Az eszem pedig tiltakozott, hogy ne hagyjam magam kihasználni, hiszen mit fogok otthon mondani a páromnak? Az élvezet, a kéj azonban minden épkézláb gondolatot kitörölt belőlem, és egyre jobban tetszett az édes kínzás... Egyszer csak erős zsibongás indult az ölem felől, a vérem a fülemben dübörgött. a szívem majd kiugrott a helyéről, szédült élvezet járta át a testem... A következő pillanatban Jocó, ha lehet, minden eddiginél mélyebbre nyomta a torkomba a farkát, teste megfeszült és elélvezett. Egyenesen belém spriccelt az édes-kesernyés lé, le a torkomon. A másik srác mindkét kezével erősen megragadta a derekamat, és hörögve a puncimba lőtte gecijét. Még egy kicsit lassan mozgott bennem, aztán elengedett. A padlóra estem, és zokogni kezdtem... Rám parancsoltak, hogy kussoljak, öltözzek, és takarodjak haza, hívnak egy taxit. Szótlanul tettem, amit mondtak...
14 éves voltam és egy iskolai kiránduláson történt. A kirándulás három napos volt, és 4-6 ágyas szobákban voltunk elszállásolva. Valahogy későn értem be a busztól és a szobák elosztásánál már nem jutott nekem hely, így az idegenvezetőnkkel kerültem együtt egy szobába. Először kicsit idegenkedtem tőle, de amikor láttam a szobát, már örültem a szerencsémnek. A mi szobánkban volt egyedül tévé, és volt külön zuhanyzó, míg a többieknek a folyosó végén lévő zuhanyzóban WC-be kellett kimenniük. Beköltöztem a szobába, még egyedül voltam, az idegenvezető csak késő este érkezett. A szobában két heverő volt egymás mellé tolva, mintha egy nagy franciaágy lenne. Kiválasztottam az egyiket, lezuhanyoztam, és lefeküdtem. Fáradt voltam az egész napos utazástól, kirándulástól, így nem sokáig néztem a tévét, hamar elaludtam. A tévé hangjára ébredtem fel. Háromnegyed 11 volt. Valami unalmas film ment, éppen ki akartam kapcsolni a tévét, de gondoltam végignézem milyen adók jönnek be. Kimásztam az ágyból és leültem a földre a tévé elé a szőnyegre. Így kapcsolgattam végig az adókat, amikor egy erotikus filmet találtam valamelyik nyugati adón. Néztem a tévét, és kezdtem felizgulni. A képen egy meztelen csaj éppen a hátán feküdt, és maszturbált. Persze cenzúrázott volt, be volt takarva, csak a mellei voltak láthatóak, és az izgalomtól, gyönyörtől kipirult arca, és hogy a keze mozog a takaró alatt. Felizgultam a jelenettől és arra gondoltam, hogy én is játszhatnék így magammal. Éreztem, hogy kezd nedvesedni a puncim. Bugyi és egy hosszú póló volt rajtam, általában így szoktam aludni, ha nem otthon alszom. Lenyúltam és éreztem, hogy a bugyin kezd átnedvesedni. Néztem a tévét, és simogattam magam a bugyin keresztül. Egy idő után már nem bírtam magammal és benyúltam a bugyi alá, úgy masztiztam, simogattam, ujjaztam magam. Éreztem, hogy mindjárt elélvezek. Gyorsan átkapcsoltam egy másik adóra, és bementem a fürdőszobába. Ledobtam magamról a ruhát és a kádba a zuhany alá álltam, itt folytattam a masztizást. Bekentem magam tusfürdővel és kéjesen simogattam a cicim, a hasam, a combjaim, és beujjaztam magamnak. Éreztem, hogy pár pillanat, és jön a kéj, az élvezet. Ekkor kinyílott a fürdőszoba ajtaja és egy magas, vörös hajú nő lépett be. Ijedten kaptam magam elé mind a két kezem, és nagyon zavarban voltam. A nő végigmért, elmosolyodott, és bemutatkozott: - Szia! Klári vagyok az idegenvezetőtök, én leszek a szobatársad. - Nem is tudtam megszólalni, csak teljes zavarban, elpirulva bámultam rá, és legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. De Klári nem zavartatta magát, kibujt a nyári ruhájából, és egy szál bugyiban állt előttem: Mi a baj? Csak nem szégyelled magad? Hiszen én is lány vagyok - mondta. - Igazán bemutatkozhatnál te is! - Csókolom. Ági vagyok. - nyögtem ki zavaromban. Felnevetett és rám szólt, hogy tegezzem, nem olyan öreg ő. - Szia - mondtam. borzasztóan szégyelltem magam, hiszen láthatta, hogy ez nem egyszerű zuhanyzás, látnia kellett mit csinálok. - Fejezd csak be, én addig megmosom a fogam - mondta mosolyogva. Gyorsan leöblítettem magam és magára terítettem a törölközőm, közben ő a mosdónál fogat mosott, aztán kibujt a bugyijából is, és leült a WC-re pisilni. Megdöbbenve néztem. Még senki nem pisilt előttem, ezt nagyon magánügynek tekintettük mindig a családban. Aztán Klári felállt, nyújtózott egyet, és belépett a helyemre a kádba. Én gyorsan bementem a szobába és ott törölköztem tovább. Zavarban voltam és nem értettem ennek a nőnek a viselkedését, de valahogy fel is izgatott. Nagyon szép volt, magas, jó alakú, formás mellekkel, hosszú combokkal és nagyon szép fenékkel. Ahogy meztelenül állt láttam teljesen borotvált pináját is. Izgatott ez a látvány. Arra gondoltam, hogy be kellene lesni a fürdőszobába, meglesni őt zuhanyzás közben. Közben megtöröltem magam, és észrevettem, hogy a bugyim és a pólóm bent maradt. Gondolkodtam kicsit, de aztán vettem egy mély levegőt, és ahogy Klári, kopogtatás nélkül benyitottam. Klári a kádban guggolt, és egyik kezével széthúzta a pináját, a másikkal a vízsugarat irányította rá a zuhanyból. Földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam. Ő felnézett, elmosolyodott és odaintett magához: - Gyere! ne nézz már olyan bután! Te is masztiztál az előbb, nem? - Bambán néztem ki a fejemből, és nem tudtam mit is kéne most mondanom, csinálnom. Klári felállt és megfogta a karom, maga mellé húzott. Levette a magamra tekert törölközőt, és megemelte a karom, húzott a kádhoz: - Gyere, szerintem még nem végeztél, jól esik majd még egy kis tisztálkodás! Beléptem mellé a kádba, ő pedig rám irányította a zuhanyt, és nevetett. Aztán szembe fordult velem, és rám nézett mosolyogva, közben a fejem simogatta. Aztán a keze lecsúszott a pici mellemre és finoman simogatta, aztán erősebben megszorította. - Szép vagy - mondta, majd gyorsan lehajolt hozzám és megcsókolt. Teljesen lebénultam ettől, még soha nem csókolt meg senki a számon, főleg nem egy nő. Csak álltam és hagytam, hogy azt tegyen velem, amit akar. A keze lecsúszott a mellemről és a hasam simogatta, közben a másik karjával átölelt, felemelte a fejem, és újra megcsókolt. Először finoman csókolta a bezárt számat, aztán a nyelvével erőszakosan benyomult az ajkaim közé. Féltem, zavarban voltam, de élveztem is a dolgot. Ahogy csókolt és egyik kezével a hátamat és a popsimat simogatta, a másikkal lenyúlt a puncimhoz, önkéntelenül nyitottam ki a szám, és tártam széjjel a lábam a betolakodó keze előtt. Nem is tudtam mi történik velem, csak azt éreztem, hogy ilyen kéjes érzésben még nem volt részem. Éreztem, hogy egyre gyorsabban közeledek az orgazmus felé és pár pillanat múlva a keze érintésétől el is élveztem. csodálatos volt, soha nem éreztem még ilyen gyönyört. Lihegve álltam kipirult arccal. Klári lenézett az arcomba, aztán megsimította a hajam, és homlokon csókolt. - Törölközz meg, feküdj le az ágyba, mindjárt megyek én is- mondta. Kiszálltam a kádból és letöröltem magam, aztán nyúltam a bugyimért és pólómért, de megfogta a kezem: - arra nem lesz szükséged ma éjjel - mondta. Ahogy Klári mondta, lefeküdtem az ágyba meztelenül és betakaróztam. Azon gondolkodtam, hogy mi is történt az előbb, és nagyon furcsa érzéseim voltak. Élveztem, ahogy Klári, egy nő, csókolt, simogatott, zavarban is voltam, és nem is értettem az egészből semmit, csak hogy életem eddigi legnagyobb gyönyörét okozta nekem. Pár perc múlva Klári belépett a szobába. Meztelen volt ő is. Rám mosolygott, aztán játékosan lerántotta rólam a takarót: Állj csak fel! Hadd nézzem meg jól azt a kiscsajt, akit épp az előbb elégítettem ki! - mondta. Én lassan felálltam az ágyon és néztem rá. Nagyon szép volt ez a nő, és ahogy eszembe jutott mi történt az előbb a kádban, kezdtem újra felizgulni. Klári végigmért, aztán szólt, hogy forduljak meg. Lassan körbefordultam és éreztem hogy Klári közelebb lép, és elkezd simogatni. Aztán mögém lépett és átölelt hátulról. Simogatta a melleimet, a hasamat és a puncimat is. Kezdtem levetkőzni a gátlásaimat és élvezni a dolgot, lassan szétnyitottam a lábaimat és kis terpeszbe álltam, hogy jobban a puncimhoz férjen. Ekkor Klári megfogta a puncim, és elég erősen megszorította, szinte már fájt. - Látom élvezed, ha simogatlak - mondta - És most mesélj szépen magadról, de őszintén válaszolj minden kérdésemre, mert ha nem, az fájni fog neked! - Ezután kikérdezett, hogy hány éves vagyok, milyen szexuális élményeim voltak már, hogyan szoktam maszturbálni, és még sok kérdést tett fel, amit részben nem is értettem. Közben hol simogatott, hol erősebben markolta a puncim, a melleim, vagy a popsim. Én igyekeztem válaszolni minden kérdésére, de szörnyen szégyelltem magam, amikor arról kérdezett mitől izgulok fel, hogyan elégítem ki magam, voltam e már nővel, vagy fiúval. Mire befejezte a kikérdezésemet én már teljesen felizgultam és nagyon nedves voltam. Akkor rám szólt, hogy üljek le a fotelbe és tegyem szét a lábam, aztán maszturbáljak előtte. Engedelmeskedtem és elkezdtem simogatni a puncim. A puncim még alig volt szőrös, inkább csak pihés volt és nagyon jól lehetett látni mindent. Simogattam magam, ő pedig irányított és mondta mit csináljak. Egyre jobban élveztem ezt az önkielégítést, és becsuktam a szemem. Kis idő múlva szólt, hogy nézzek rá. Szemben ült velem az ágyon széttett lábakkal és ujjazta magát. Gyönyörű, nagyon izgató látvány volt! Önkéntelenül is utánoztam minden mozdulatát, és nagyon gyorsan elélveztem újra. Ekkor szólt, hogy menjek oda mellé és simogassam a punciját. Először nem akartam, de aztán legyőztem a félénkségem és elkezdtem simogatni. Megfogta a kezem és irányította. Aztán hanyatt dőlt az ágyon és engem maga felé térdeltetett. Így simogattam, ujjaztam a pináját, amikor egy nedves, finom simogató érintést éreztem a puncimon. Klári elkezdett nyalni nekem. Isteni volt, nem tudtam semmi másra figyelni, pillanatokon belül megint elélveztem. Közben Klári lenyúlt a pinájához, és ujjazta magát, pár pillanat múlva ő is elment. Feküdtünk egymás mellett, átölelt, magához húzott és így aludtam el a vállára dőlve. Másnap egész nap kirándultunk. És este újra szeretkeztem Klárival. Most még tovább jutottunk, én is nyaltam neki, aztán elővett egy vibrátort, és azzal izgatott, dugott meg, majd én is ezt tettem vele. A harmadik napon mi hazaindultunk és el kellett búcsúznom Kláritól. Megadta a telefonszámát és a címét. Aztán amíg a buszra vártunk, hirtelen behúzott a WC-be, egyszerűen lerántotta rólam a rövidnadrágot és bugyit, rátapasztotta a száját a pinámra, és nyalt, nyalt, amíg el nem élveztem. Akkor a táskájából elővette a vibrit, feldugta nekem egészen tövig, aztán felhúzta rá a bugyimat és a rövidnadrágom. - Kérlek ne vedd ki, majd csak ha hazaértél! Ülj fel így a buszra és gondolj rám közben! A vibri ajándék tőlem, a te ajándékod pedig az lesz, hogy elmeséled levélben vagy telefonon, hogyan érkeztél haza. Megcsókolt, aztán kilépett a WC-ből. Én megigazítottam a ruhám, és mentem utána. A busz már bent állt és csak rám vártak. Felszálltam és úgy tettem, mintha aludnék, közben arra gondoltam, hogy mi is történt velem ez alatt a három nap alatt.
Csak feküdtünk egymással szemben, és néztük egymást. Nem történt más. Nem kellett hogy más történjen
Venni akartam egy nadrágot, ezért betértem egy Plázába Pesten. Hosszan nézelődtem egy hangulatos kis
Nyáron történ. Megismerkedtem egy lánnyal, egy csodálatos és ártatlan lánnyal. Az ártatlant, a szó
A masszázs oldalon megtalálhatóak: Erotikus masszázs, lazító masszázs, stresszoldó masszázs, élménymasszázs, potencianövelő gyógymasszázs, masszőz, masszőr magánhirdetések.