Történetek |
Az elmúlt 10 évben nagyon eltávolodtam egy édes, ártatlan, szélsőségesen naiv 18 évtől és a szentírást betartó emberektől, kivéve Sally nagynénémtől, a legjobb fasszopótól és "kézimunkástól" a világon. Elhagytam otthonomat 18 évesen, mikor egy dél-kaliforniai egyetemre jártam. A szüleim nagyon szigorúak voltak: apám egy baptista lelkész, anyám egy nyári iskolában tanít, és ő vezeti a templomi kórust is. Azzal a feltétellel engedtek el egy messzi iskolába, ha Sally nénémnél lakom, aki pár háztömbnyire élt az egyetemtől. Sally csupán 10 évvel volt idősebb, mint én, de már mesterfokozatú könyvtáros és közgazdaságtani diplomával rendelkezett. Anya és apa bíztak Sally magas végzettségében, de kissé idegesek voltak a 28 éve miatt, ezzel a fiatal korral nem igazán stimmelt kis szűz lányuk felügyeletét ellátó őrnek.
Júniusban érkeztem Sally nénikémhez, két és fél hónappal azelőtt, mielőtt megkezdődött volna az első évfolyamom. Nagyon aranyos és kedves volt hozzám, a legjobbat nyújtotta nekem mindig. Sally ravasz nő volt, és miután megtanított, hogyan hozzam rendbe magam, annyira hasonlítottunk egymáshoz, hogy a férfiak mind azt hitték rólunk, hogy testvérek vagyunk. Egy kellemes kis házban lakott egy csendes külvárosban és egy tűzvörös Corvette-et vezetett. Mikor megkérdeztem, hogyan engedheti meg mindezt magának - elvégre egyedül élt -, csak mosolygott és nem mondott sokat. Csak annyit mondott, hogy a szórakoztató iparban dolgozik és ezzel el is volt intézve. Elég rejtélyes volt a munkájával és szabadidejével kapcsolatban
Három héttel az odaérkezésem után kezdődött minden. Sally elment otthonról és magával vitte a lila sporttáskáját is, ahogy szokta. Egyedül maradtam a házban. A hálószobájában harisnyát keresve átnéztem a fiókjait, mikor találtam egy 25 cm-es vibrátort egy pár darab fekete csipkebugyi alatt. Nem tudtam elhinni, amit találtam. Hallottam már műpéniszekről és vibrátorokról még az otthoni lányoktól, de tulajdonképpen még sosem láttam azelőtt. Amint bekapcsoltam, a rezgés szétáradt a testemben és gyenge kopogtatást éreztem a hasamban. Sallyt nem várván haza pár órán belül, engedtem a kíváncsiságnak és a csábításnak. Hamarosan szinte hipnotizált és elringatott az új szerzemény ritmusa.
A vibrátort a melleimhez szorítottam, éreztem, hogy a mellbimbóim megkeményednek, a puncim és a bugyim egyre nedvesebb és nedvesebb lesz. Mindez nekem új volt, de jól esett és elindítottam, hogy felfedezze a testemet.
Elmondhatom, hogy nem telt sok időbe, míg meztelenre vetkőztem. Hanyadt feküdtem Sally nagy, bársonyos ágyán az új játékommal. Úgy helyeztem a nagy állótükröt, hogy közben nézhessem magam.
Miután felizgattam magam, a vibrátor tetejét a nedves puncimba dugtam, majd finoman el kezdtem nyomni. Ahogy néztem, mint csúszik belém, éreztem, hogy a vaginámnál az izmok megfeszülnek körülötte. Évekig maszturbáltam az ujjaimmal, de az sosem okozott ilyen érzést. Mindkét kezemmel dolgoztattam a vibrátort be és ki a kis pinámban. Teljesen magamon kívül voltam az extázistól. Azon a délutánon egymást követő hatalmas orgazmusoktól nyögtem.
Nagyszerű volt! Néztem magamat a tükörben, és egyszerre gyönyörűnek, bűnösnek és undorítónak éreztem magam. De szinte a rabja voltam, nem tudtam abbahagyni.
Már egy jó ideje csináltam. El voltam foglalva azzal, hogy beverjem azt a zümit a "szerelmi alagutamba", közben nyögtem, mint egy állat, így nem hallhattam Sally nénémet, ahogy hazajött. El tudod képzelni zavartságomat, ahogy végül felnéztem és láttam őt az ajtóban állni, egyik kezét az ajtófélfának támasztva, ferde vigyorral az arcán. (Később elmondta, hogy akkor már tíz perce nézte élvezettel a kis előadásomat). Mielőtt kinyithattam volna a számat, épp akkor meg is akadályozta egy újabb feltörő fergeteges orgazmus. Azt hittem, meghalok szégyenemben, de Sally csak annyit mondott: "Ha végeztél, gyere le vacsizni. Hoztam kínai kaját". Arról nem mondott semmit, amin rajtakapott. Aznap elég korán lefeküdtem, és miközben fordult ki a szobámból, csak ennyit mondott: "Szép álmokat, kicsikém". Aznap este pirulva és zavarban feküdtem le, de az alvás helyett inkább simogattam és ujjaztam a puncimat, közben arra gondoltam, hogy legközelebb hogy feldugom azt a vibrátort epedező lyukamba.
Következő délután sokáig nem voltam a házban, még kissé zavarban voltam. Kb. 6 órakor érkeztem meg, láttam a garázsbejárón a nagynéném autóját. Egyenesen a szobámba mentem. Mikor beléptem az ajtón, eléggé meglepődtem. Egy világos csomagolásban levő dobozt találtam az ágyamon. A csomagra egy cetli volt akasztva: "Úgy nézett ki, hogy élvezted az enyémet, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy legyen egy sajátod, baby. Szeretettel: Sally". Ahogy kibontottam a csomagot, egy 25 centis műpénisz-vibrátor bukkant elő belőle. Lerohantam a lépcsőn, hogy megkeressem Sally-t a nappaliban. Ott állt szétvetett lábakkal, kezei csípőn, és egy bíborszínű, rövid selyemköntöst viselt, amely szűkösen tapadva követte formás feneke vonalát és kiugró melléét. Ismét az a szemérmes, csábító mosoly volt az arcán. Felmentünk a szobájába és átöleltük egymást. Tudtam, hogy ez egy olyan éjszaka lesz, amelyet sosem felejtek el és megváltoztathatja az egész életem.
Az ölelkezés után kiment a konyhába, és behozott egy ezüst tálcán pár behűtött osztrigát, két hideg poharat és egy üveg bort. Azután lekapcsolta a villanyokat, meggyújtott néhány gyertyát, és egy kazettát tett a magnóba. Nem kellett volna meglepődnöm, hogy nem egy zenei kazetta, de ami rajta volt, az Sally és egyik szeretője dugásának, szopásának, nyalásának erotikus hangjai voltak.
A következő fél órában a szófán ültem, szemben Sallyvel és néztem, ahogy erotikus műsorként ette az osztrigákat. Alkalmanként, az osztrigák szippantása és a bor szürcsölése között leengedte a kezét és ujjazta a punciját, majd lassan leszopta nedveit az ujjairól. Mindezek után fölállt és így szólt hozzám:
- Itt az idő, hogy kitágítsuk a határaidat, te kis édes!
Megfogta a kezem és levezetett a lépcsőn az alagsorba. A fények nagyon halványan világítottak, néhány függőlámpát kivéve, amik a plafonról lógtak. Ezek meleg, rózsaszínes fényárba burkolták a biliárdasztalt. Az asztalt orchideaszínű paplan takarta, és kb. egy tucat vibrátor és műfasz hevert rajta Sally kedvencei közül, egymás mellett, könnyen elérhető távban. Leültetett egy könnyű bőrszékre, ahonnan szabadon láttam. Rock muzsikát tett a magnóba, kemény üteműt sok szaxofonnal. Meggyújtott néhány tömjént és így szólt:
- Tudni akartad, hogy mit dolgozok a szórakoztató iparban. Nos, Sally nénikéd most téged fog szórakoztatni.
Nagyon izgatott voltam. Sally az asztal mögé ment és háttal állt nekem. Egy szenvedélyes "kefélj meg" mosolyt engedett meg a válla fölött és egy gyors, macskaszerű, gyakorlott mozdulattal leengedte magáról a köntöst, amely lehullott az asztalra. Ahogy ott volt, letérdelt velem szemben, térdein támaszkodott, lábai maga alá hajlítva, combjai szélesre tárva. Barna fanszőrzete gondosan szívalakúra volt formálva. Sally hátranyúlt, és minden odanézés nélkül kiválasztott egy 35 centis vibrátort, mely nem csak ki-be mozgott, mint egy dugattyú, de apró körkörös mozdulatokat is tett, ahogy zümmögött és vibrált. Igen terebélyes volt, és épphogy körülérte a keze. Lágyan nyögött, ahogy végigsimította a vibrátort csodálatosan lebarnult testén, különös tekintettel a domborulatán. Rubinvörös mellbimbó környéke akkora volt, mint egy féldolláros és a mellbimbói olyan mereven álltak, mint kemény kövek. Melleit szájához emelte, és szopni kezdte a bimbóit, nyáltól csillogóvá téve azokat.
Figyelmét nedves, meleg nyílására fordította, és a remegő eszközt fel- és lemozgatta a punciajkai és csiklója között, egyre hangosabban nyögve minden alkalommal. Ezután fogta a műfaszt, mely nedveitől csillogott, éhes szájához emelte, és elkezdte nyalni és szopni a nedűt a szerszám duzzadt tetejétől az aljáig. Még mindig előttem térdelve a pinája és combjai puncinedve folyamától csillogott, a vibrátort teljes sebességre állította, és lassan bevezette a masszív testet puncijába teljes hosszában. Majd lassan kijjebb húzta, de nem teljesen. Mindkét kezét használva be-és kihúzgálta azt a nagy baszót legalább egy tucatszor a zene ritmusára, közben úgy nyögött, mint egy kurva a melegben.
Az utolsó nyomásnál Sally mélyen a puncijában hagyta a teljes sebességen működő, vibráló, mozgó szerszámot. Jól edzett vaginaizmait használta a benntartásához. Hirtelen megfordult, így térdeire és könyökeire támaszkodott. Fenekét a plafon felé irányította. El kezdett játszani a csiklójával, miközben a műpénisz zümmögött benne. Másodperceken belül hatalmas orgazmustól remegett a teste, mely még könnyeket is csalt a szemébe. Hihetetlenül nézett ki: hangosan nyögött, mint egy vadállat, csipője és feneke hullámzott a zene ritmusára, ahogy baszta magát.
Sallynek olyan gyakorlott mozgásai voltak, mint egy igazi profinak. Nem tudtam elhinni. Ütemvesztés nélkül ismét megfordult a térdére, combjait tágra nyitotta. Hátrahajlott, és megint odafigyelés nélkül a biliárdasztal felé nyúlt. Mikor visszaegyenesedett, egy gyönyörű, 30 centis, élethű gumifaszt tartott a kezében, mely Karo sziruppal volt leöntve. Sally megrázta fejét, így gyönyörű barna hajfürtjei hátrahanyatlottak arcáról. A szemeiben tiszta nemi vágy tüze égett, ahogy azt az oriási csillogó faszt az arca fölött lóbálta. Lassan leengedte és megcsiklandozta nyelvével a szerszám fejét és alját. Segítségként a könyökére támaszkodva kissé följebb emelte, így háta és nyaka meghajlott. A szájához tette a csöpögő, ragacsos műpéniszt. A tiszta szirup lecsöpögött csillogó, nedves ajkairól, és végigcsurgott az állán, ahogy nyalta és szopta az eszközt. Egyre mélyebben nyelte, míg nem teljesen bevette szájába, egészen a masszív tövéig. Közben végig valódi élvezet hangján hangosan nyögött.
Sally teljesen széttárta combjait, egyik kezével kihúzta szájából a faszt, a másikkal nedves punciját simogatta. Ahogy kihúzta a péniszt telt ajkai közül, csak egy kis szirup és nyál csillogott köztük. Kidugta a nyelvét és lenyalta szájáról az ottlevő anyagot.
A vibrátor Sally pinájában még mindig teljes sebességen adta magát, így még egy nagy orgazmus rázta meg a nőt, el kezdett vonaglani az élvezettől. A csipője és feneke rázkódással felelt az élvezetekre. Majd a kezeivel játszadozni kezdett kőkemény mellbimbóival. A hangja szinte jajgatásnak tűnt, mikor elkezdte elhagyni magát, mint egy őrült. Az egész teste olyan vadul rángott, mintha elektrosokkot kötöttek volna rá. Egész idő alatt nyögött, morgott és könnyezett a fizikai örömtől. Semmi kétség, hogy Sally élvezte az esemény minden percét.
Igazából én is élveztem. Ez volt a legnagyszerűbb dolog, amit valaha láttam. Nem tudtam, hogy lehetséges-e egy nő számára, hogy ilyen nagy örömet és kielégülést okozzon magának. Nem tudtam levenni a szemeimet róla.
A shownak még nem volt vége. Az utolsó orgazmus után sem veszítette el Sally az ütemet. Most a biliárdasztalra ment fel, sarkait az asztalon levő lyukakhoz tette. Megújult energiával rögtön akcióba lépett és szinte folyamatos orgazmusok sorát élte át. Minden újabb jobbnak tűnt, mint az előző. Mielőtt végzett volna, mind a hét vibrátort és öt műpéniszt felhasználta, ami ki volt terítve az asztalra. Már követni sem tudta az orgazmusai számát.
Ránéztem az órámra, és azt vettem észre, hogy már több mint egy órája csinálja. Sally megfordult, hogy felém nézzen, fejét egyik kezével támasztotta, zilált haja takarta arcát. Egyik lábát behajlította a térdénél, így teljesen láttam, ahogy szelíden simogatta forró, nedvdús lyukát és masszírozta sajgó combtövét.
Már attól is izgatott lettem, ahogy néztem őt. A mellbimbóim kemények és feszesek voltak, a blúzom anyagával ellentétben. A lábam köze és a bugyim teljesen elázott. Mikor Sally rámmosolygott azzal a jellegzetes mosolyával, és megkérdezte, hogy akarok-e csatlakozni az "előadáshoz", egy másodpercig sem haboztam.
Sally nagyon aranyos és szelíd volt, ahogy figyelte, mint élvezem azt, amit eddig csak néztem. Az új vibrátoromat olyan jól használtam, mint az ujjaimat. Megtanultam, hogyan szerezhetek magamnak számtalan orgazmust. Kurva jóóóó volt!
Miután mindketten egy kellemeset zuhanyoztunk, Sally elmesélte, hogy az előzőleg bemutatott maszturbációs show tulajdonképpen egy főpróba volt. Ugyanazt csinálta a következő héten egy kanmurin körülbelül ötven fickó előtt. Szintén elmondta, hogy egzotikus táncosként dolgozott, live szexet nyomatott színpadon és legénybúcsúkon vett részt az egyetem óta. Nevetett, és így szólt:
- Milyen más típusú munkánál kapsz egy teli szoba srácot, akik miattad egyszerre kenik össze belülről a farmerjukat?
Évek óta nem voltam nyaralni, mióta elveszítettük anyát. Azt hiszem, mindenkit megrázott annyira az
Amikor kinyitottam apámék ajtaját, egykedvű voltam. Persze az voltam előző nap is, meg előtte is, me
Mindig úgy képzeltem, hogy a szex — és ezzel együtt legmélyebb kielégülésem — csak egy k
A masszázs oldalon megtalálhatóak: Erotikus masszázs, lazító masszázs, stresszoldó masszázs, élménymasszázs, potencianövelő gyógymasszázs, masszőz, masszőr magánhirdetések.